A Cseh Rádió (Cesky Rozhlas) Afrikai Odüsszeia (Africka Odysea) és Új Odüsszeia (Nová Odysea), valamint a belga Solon Gólyák határok nélkül (Ooievaars zonder grenzen) fantázianevű, a fekete gólyák műholdas követésével foglalkozó programjainak tapasztalataira építve, valamint a fekete gólyát, életmódját, élőhelyét, és egyben az európai Natura 2000 hálózat bemutatását megcélozva kezdeményezte a Flying Over Natura 2000 programot a WWF Belgium. Pályázati úton az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága támogatását sikerült elnyerni. A programhoz 8 európai ország fekete gólya védelemmel és kutatással foglalkozó szakemberei csatlakoztak (mindannyian a nemzetközi fekete gólya program résztvevői).
A 8 országban összesen 20 fekete gólya kapott műholdas jeladót, közülük kettő Magyarországon. Egyikük a Margit, másikuk a Koppány nevet kapta.
Útjukat az Interneten 2005 nyarától 2006 tavaszig nap mint nap nyomon követhettük. A projekt egyéves volt, reméljük, hogy lesz még folytatása.
|
KOPPÁNY története |
MARGIT útja |
|
|
|
|
KOPPÁNY története |
MARGIT története |
|
Koppányt Csátalja községhatárban jelöltük 2005. 07. 03-án. A fiókanevelés időszakában kisebb távolságokat tett meg, azt követően kb. 50 km-es körzetben, főképpen táplálkozóhelyeken mozgott. Vonulását viszonylag későn kezdte meg, és szeptember második felében megállás nélkül a törökországi Bursa város közelébe röpült. Érdekesség, hogy ismeretlen okból kifolyólag (de valószínűleg az erős szelek miatt) nem a Boszporusznál vagy a Dardanelláknál, hanem szinte a közepén röpülte át a Márvány-tengert. Koppány
jeladója szeptember 29. óta szabálytalan
időközökben működött, és még
mindig ugyanarra a helyre mutatott. Nem tudtuk, mi történt
vele a vonulás során. Csak találgatni
tudtunk: - a harmadik lehetőség, hogy Koppány elvesztette a jeladóberendezést, ez esetben remélhetjük, hogy ő is megjelenik nemsokára valahol. Hogy pontosan mi lett Koppány góélyával, arról csak 2007-ben adódott alkalmunk meggyőződni. Törökországban jártunk Egy kézi GPS készülékbe betápláltuk az összes koordinátát, amelyet Koppány jeladója küldött 2005 szeptemberétől, átlagoltuk, majd egy műholdfotó segítségével megpróbáltuk azonosítani a helyet, ahol eltűnt. A nyomok egy Yumurcakli nevű faluba vezettek, a koordináták egy kis falu széli házikóra mutattak, ahol odaérkezésünkkor nem volt senki. Volt azonban a közelben néhány veszélyes villanyoszlop, melyek alatt gondosan átkutattuk a terepet, de nem találtunk semmit. Több embert is megkérdeztünk, hogy tudnak-e valamit a fekete gólyáról. Már majdnem feladtuk a keresést, amikor egy férfi elmondta, hogy egy évvel ezelőtt egy elektromos távvezeték transzformátor oszlopának aljában találta meg a madár maradványait, majd megmutatta a helyet is. A műholdas jeladót valószínűleg a kunyhójában őrizgette, később egy barátjának adta.
A gólyagyilkos oszlop (fotó: Kalocsa Béla) Koppány története szomorú véget ért. Sajnos a nagytestű madarak eslő számú halálozási oka az áramütés.
|
Margitot 2005. 07. 02-én, Dunafalva mellett láttuk el jeladóberendezéssel. Miután véget ért a költési időszak, egy hónapot még a környéken töltött. Szeptember
12-én határozottan délkeleti irányba
indult, és napi 1-200 km megtétele után
szeptember 21-én Bulgáriában, Stara Zagora
környékén tartózkodott, ahol szokatlanul
hosszú időre megszakította vonulását.
Két hét elteltével Margit továbbindult, és Etiópiába röpült. Itt töltötte a telet. Sajnos Margit adója 2006. januárjában meghibásodott. Csak reménykedhettünk, hogy neki nem esett baja. Nap mint nap figyelemmel kísértük a 20 gólya friss adatait, hiába: nem jött új információ Margit hollétéről. Április első hetében, amikor már sokfelé megérkeztek a magyarországi fekete gólyák, háromszor lestük meg Margit fészkét. Az első alkalommal teljesen elhagyatott és üres volt a fészek. A második alkalommal gólyát ugyan nem láttunk, de a fészek körül már arra utaló jelek mutatkoztak, hogy járt ott legalább egy madár: friss meszelésnyomok voltak láthatóak. Április 8-án aztán sikerült a fészekben két példány fekete gólyát megpillantani, amelyek közül az egyiknek műholdas adóberendezés volt a hátán! Margit hazatért. MARGIT 2007-ben is visszatért fészkére. |